2018. március 12., hétfő

Miért ingyenes?

Nemrég megkérdezték tőlem, hogy miért ingyenes a Hahota Klub foglalkozás. Az indoka egyszerűen ez. A módszer kitalálója, a Hahota Klub mozgalom alapítója így tervezte ezt el, a karma-jóga szándékával: járuljunk hozzá az emberek jól-létéhez, az egészségük és a kapcsolataik javításához, és a békés élet megteremtéséhez. Függetlenül attól, hogy adnának-e érte anyagi ellenszolgáltatást vagy sem. Főleg, hogy a nevetés mindenkinek a vele született képessége és joga.

"Milyen butaság ez a karma-dolog, én nem hiszek a reinkarnációban!"

karmát gyakran félreértelmezik, pedig nem más az, mint ok és okozat törvénye, ami azt jelenti, hogy amit gondolunk, mondunk, teszünk, annak következménye van - vagy lesz. Azt jelenti, hogy ami most történik velünk, annak volt valami előzetes oka, valami kiinduló pontja: egy gondolat, szó vagy tett formájában.

  • Annak, hogy én a Hahota Jógával foglalkozom, az az egyszerű oka, hogy egy rendezvényen találkoztam egy Hahota Jóga vezetővel, majd részt vettem egy foglalkozásán, és végül megszerettm ezt a módszert, mert úgy éreztem, hogy valami olyan dologra hívja föl az emberek figyelmét, ami a mai életük egyik legfájóbb ponta lehet: a nevetés hiányára, a nevetés-deficitre.
  • Természetesen előzetes okként felvethető az, hogy elmentem arra a rendezvényre, valamint az is, hogy valaki engem meghívott arra a rendezvényre.
  • Annak, hogy egy ismerősöm meghívott a Hahota Klub foglalkozásra, az lett a következménye, hogy megtetszett ez a módszer, megszerettem, és megtanultam. Persze lehetett volna az is az eredménye, hogy nem tetszik meg, és örökre elfelejtem.

Éppenséggel pont olyan időben talált rám, amikor a mindennapi stresszt már nem tudtam hatékonyan feldolgozni, és ez a stressz szorongásként, majd pánikzavarként jelent meg az életemben (ok-okozat). Számomra egészen váratlanul, a módszer nagyon hamar eltörölte pár napra a szorongásos tüneteimet, és azóta is nagy segítséget nyújt a mentális egészségem meg(és karban)tartásában.




karma tehát abból indul ki, hogy annak, hogy hazaértem tegnap este, az volt az oka, hogy előtte elindultam hazafelé, sőt, előtte elhatároztam, hogy elindulok hazafelé, illetve még azt megelőzően szerettem volna érezni az "otthon melegét".

  • Idehaza ezt az amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten, vagy ki-ki a maga szerencséjének a kovácsa, vagy ki mint vet, úgy arat mondásokkal fejezzük ki.

Azt, hogy ez a karma most működik, minden nap megtapasztaljuk. Nyilván, nem tanutál volna a vizsgáidra, ha nem hinnél benne, hogy a megfelelő ok (felkészülés) hozza majd létre a kívánt okozatot (sikeres vizsga). Esetleg a gondviselésre, a véletlenszerűségre bíztad volna magad - vagyis a vak hitre -, ami így azt a karmát okozza, hogy az eredmény is véletlenszerűen fog bekövetkezni. Ez lesz a karmád.

karma-jóga a keleti tanítás szerint nem más, mint "a cselekvés spirituális útja". Egy ismert tanító szavaival szólva a karma-jóga egy olyan hozzáállás az élethez, amely a spirituális szabadság elérését tűzi ki önzetlenség és jó munka által. Eszerint az ok és okozat viszonyának a jellemre gyakorolt hatása a legfontosabb erő, amellyel az embernek foglalkoznia kell.

Az egész életünk eszerint az elv szerint folyik, hogy gondolunk, mondunk és teszünk dolgokat, majd annak a következményeit éljük meg magunkban és magunk körül. A karma-jóga szerint a dolgunkat önzetlenül, a jól végzett munka és a mások javára váló cselekedet általi motivációval végezzük el, azért, hogy ez a cselekedet a legtöbb érző lény javára váljon. Mindegy az, hogy milyen úton-módon tesszük ezt, a lényege az önzetlenség és az építő jellegű gondolatok, cselekedetek általi, "áldásos" viselkedés. (Ami persze vagy sikerül, vagy nem - de a szándék az, ami az első lépés az úton.)

Szeretet, béke & nevetés: Krisztián


Kedves Olvasóm! A Hahotaklub-foglalkozásokat ingyenesen tartom, ezért ha szívesen hozzájárulnál ahhoz, hogy minél több ember életébe eljuttassuk a Nevetés Gyógyító Erejét, az alábbi gombra kattintva küldhetsz felajánlást, amit Nagy Köszönettel fogadok!