2017. június 27., kedd

Ki mással kezdjük az együttérzést?

Az, hogy mit hoz nekünk az élet, és hogy mi magunk mit viszünk be az életünkbe, nem ugyanazt jelenti. Ezek különböző dolgok. 

Élünk! Hol így, hol úgy. Vannak jó történések, és vannak rosszak. Legalábbis a mindennapi gondolkodás szintjén. Ezen a szinten vagyunk szinte mindannyian - ez nem egy hiba, ez egy helyzet. Mondhatnánk, hogy de hiszen ez csak illúzió, csak a mindennapi tudat szintjén érzed problémának, megvilágosodott szinten nincsenek problémák! 

Igen, így kell semmibe venni magunkat, igazi oda nem figyelést, meg nem hallgatást, jelen nem létet, együtt nem érzést mutatni.

Szóval, a mindennapi élet szintjén vannak jó dolgok, vannak rosszak, és többnyire azért több a jó, mint a rossz.

Az élet fantasztikusan örömteli tud lenni!

Az élet fájdalmas tud lenni.

Ami azonban igazán számít, az az, hogy hogyan reagálunk a fájdalomra.

Ezen múlik, hogy hogyan folytatódik a története. Elutasítjuk, harcolunk ellene? Vagy elfogadjuk, hogy megjelent, hogy fáj, hogy kellemetlen? Ha elutasítjuk, úgyis hiába utasítjuk el, ott van és pont, legfeljebb kialakul bennünk az élettel szembeni arrogancia képessége. De akkor miért ne fogadjuk el inkább, hogy bizony fáj? Ezzel megtiszteljük magunkat, komolyan vesszük magunkat, odafigyelünk magunkra, nem mondjuk a saját magunk szemébe azt, hogy ne légy puhány, ne vedd komolyan, semmiség az egész. Mert nem semmiség. Pont a saját életünk jelzéseit ne vegyük komolyan?

Ott van, és bizony komoly, és bizony elég megterhelő.

Ki mással kezdjük hát az együttérzést, ha nem önmagunkkal? Pont önmagunkkal ne legyünk együttérzők? Hogyan legyünk együttérzők másokkal, ha magunkkal nem vagyunk azok?

Mi lenne, ha észrevennénk a fájdalmat? Ha elfogadnánk, hogy egy helyzet problémát szült. Ha elfogadnánk, hogy a probléma nehézséget okoz nekünk. Ha megölelnénk önmagunkat szeretettel, szavak nélkül, okoskodás nélkül, fölösleges tanácsok nélkül, mint egy jó barátot, mint egy gyermeket, és hagynánk, hogy a lelkünk szavak nélkül megélje a fájdalmát.

Ezután pedig hagyjuk a lelkünket lélegzethez jutni anélkül, hogy kéretlen tanácsok miatt kellene kapkodnia a levegőt.

A csendes odafigyelés, jelenlét gyógyító hatású a lélekre nézve. A csend ereje mindennél hatalmasabb!

Amikor a Hahota Jógával foglalkozunk, egy órán át úgy figyelünk oda önmagunkra, hogy észre sem vesszük az egó kiüresedését. Valódi flow-élményt, mindfulnesst, teljes jelenlétet tapasztalunk meg, a magunkkal való feletételek nélküli együttlétet, és ebben is a lényeg ez, nem is annyira a nevetés maga.

És amikor a végén nevetés elszáll, nem marad más, mint tiszta, határtalan csend és intuitív jelenlét.

Hallgassuk a csendet.....................................



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha építő szándékkal teszed, szólj hozzá bátran a bejegyzéshez!