2017. június 27., kedd

Ki mással kezdjük az együttérzést?

Az, hogy mit hoz nekünk az élet, és hogy mi magunk mit viszünk be az életünkbe, nem ugyanazt jelenti. Ezek különböző dolgok. 

Élünk! Hol így, hol úgy. Vannak jó történések, és vannak rosszak. Legalábbis a mindennapi gondolkodás szintjén. Ezen a szinten vagyunk szinte mindannyian - ez nem egy hiba, ez egy helyzet. Mondhatnánk, hogy de hiszen ez csak illúzió, csak a mindennapi tudat szintjén érzed problémának, megvilágosodott szinten nincsenek problémák! 

Igen, így kell semmibe venni magunkat, igazi oda nem figyelést, meg nem hallgatást, jelen nem létet, együtt nem érzést mutatni.

Szóval, a mindennapi élet szintjén vannak jó dolgok, vannak rosszak, és többnyire azért több a jó, mint a rossz.

Az élet fantasztikusan örömteli tud lenni!

Az élet fájdalmas tud lenni.

Ami azonban igazán számít, az az, hogy hogyan reagálunk a fájdalomra.

Ezen múlik, hogy hogyan folytatódik a története. Elutasítjuk, harcolunk ellene? Vagy elfogadjuk, hogy megjelent, hogy fáj, hogy kellemetlen? Ha elutasítjuk, úgyis hiába utasítjuk el, ott van és pont, legfeljebb kialakul bennünk az élettel szembeni arrogancia képessége. De akkor miért ne fogadjuk el inkább, hogy bizony fáj? Ezzel megtiszteljük magunkat, komolyan vesszük magunkat, odafigyelünk magunkra, nem mondjuk a saját magunk szemébe azt, hogy ne légy puhány, ne vedd komolyan, semmiség az egész. Mert nem semmiség. Pont a saját életünk jelzéseit ne vegyük komolyan?

Ott van, és bizony komoly, és bizony elég megterhelő.

Ki mással kezdjük hát az együttérzést, ha nem önmagunkkal? Pont önmagunkkal ne legyünk együttérzők? Hogyan legyünk együttérzők másokkal, ha magunkkal nem vagyunk azok?

Mi lenne, ha észrevennénk a fájdalmat? Ha elfogadnánk, hogy egy helyzet problémát szült. Ha elfogadnánk, hogy a probléma nehézséget okoz nekünk. Ha megölelnénk önmagunkat szeretettel, szavak nélkül, okoskodás nélkül, fölösleges tanácsok nélkül, mint egy jó barátot, mint egy gyermeket, és hagynánk, hogy a lelkünk szavak nélkül megélje a fájdalmát.

Ezután pedig hagyjuk a lelkünket lélegzethez jutni anélkül, hogy kéretlen tanácsok miatt kellene kapkodnia a levegőt.

A csendes odafigyelés, jelenlét gyógyító hatású a lélekre nézve. A csend ereje mindennél hatalmasabb!

Amikor a Hahota Jógával foglalkozunk, egy órán át úgy figyelünk oda önmagunkra, hogy észre sem vesszük az egó kiüresedését. Valódi flow-élményt, mindfulnesst, teljes jelenlétet tapasztalunk meg, a magunkkal való feletételek nélküli együttlétet, és ebben is a lényeg ez, nem is annyira a nevetés maga.

És amikor a végén nevetés elszáll, nem marad más, mint tiszta, határtalan csend és intuitív jelenlét.

Hallgassuk a csendet.....................................



2017. június 21., szerda

Ki jöjjön el Hahota Jóga foglalkozásra?

Aki szeretné újra felfedezni önmagában a játékos gyermeki énjét, és szeretne együtt bolondozni másokkal, nagyon jó lehetőséget kap erre azáltal, hogy ellátogat egy hahotaklub-foglalkozására. Ha Te is érzed önmagadban ezt a késztetést, talán ideje ezen komolyabban elgondolkodnod.

Ha szeretnéd a mindennapi monoton szokások fásultságát, az unalmas vagy stresszes munkahelyi érzelmi hatásokat semlegesíteni magadban, ha szeretnéd őket felváltani a feltétel nélküli jókedély állapotával, nem véletlenül találkoztál épp most a Hahota Jógával.

A Hahota Jóga a bolondozás képességét kelti életre benned. Azt a képességet, amely gyermekkorodban a tiéd volt, a mindennapjaid részeként - azonban felnőttként azt hallottad másoktól, hogy le kell szoknod róla, s meg kell komolyodnod, mert egy felnőtthöz nem illik a gyerekes viselkedés. Komolynak kell mutatkoznod a szüleid előtt, a családod előtt, a társad családja előtt, a munkatársaid előtt... s a gyermeked előtt...



De biztosan igaza van-e azoknak, akik ezt kérték tőled? Nem lehet az, hogy bizonyos helyzetekben helyénvaló komolynak lenni, máskor pedig a legjobb viselkedés a felhőtlen bolondozás?

Mikor tudtál utoljára egy jót nevetni csak úgy, bármiféle erőteljes külső behatás nélkül? Mint pl. viccek, vígjátékok, gúnyolódások, kitolások. Mikor tudtál utoljára halandzsázni, mint a gyermekek, úgy, hogy egyáltalán nem érdekelt, mit gondolnak erről mások, tetszik-e nekik vagy nem?

Mikor nevettél utoljára csupán azért, mert élsz, mert lélegzel, mert szabadon kalimpálhatsz a kezeiddel-lábaiddal, vagy mert süt a Nap és repkednek a fák között a madarak?

Ha olyan régen volt, hogy már nem emlékszel, vagy olyan régen merted ezt megtenni, hogy már bevallani sem mered magadnak, akkor nem véletlenül találkoztál épp most a Hahota Jógával.

Ha szeretnél kipróbálni egy Hahota Jóga foglalkozást, kattints ide!

    2017. június 9., péntek

    Csapnivaló guru vagyok

    Csapnivaló guru vagyok: sosem jártam Indiában, és valószínűleg a közeljövőben nem is jutok el oda. Nem vagyok megvilágosodott mester, nem töltöttem el sem öt percet, sem egy hónapot a megvilágosodás állapotában. Nem voltam hajléktalan, börtönben sem voltam, nem írtam bestsellert sem a megvilágosodásomról.

    Nincs mögöttem gazdasági szervezet, nincs szanghám, ashramom. Senki nem dolgozik nekem. Senki nem imádkozik velem vagy hozzám, nincsenek bólogató emberek körülöttem. Nem vagyok egy megvilágosodott tanító helyi képviselője.

    

    Nem követek egy feszes rendszert, igyekszem a spontaneitástól tanulni. Nem szeretem a személyi kultuszokat, az alá-fölé rendelt tanító-tanítvány kapcsolatokat. Láttam meghalni tanítványt és ugyanúgy tanítót is. Mindannyian tanítók és tanítványok vagyunk.

    Fehér pólót leginkább alváshoz viselek, bár van egy szép indiai ingem, bordó. Nem ígérem, hogy a módszer, amire rátaláltam, meggyógyít bárkit is, vagy gazdaggá tesz, vagy lefogyaszt. Nem gondolom, hogy csak ez a jó módszer.

    Nyitott vagyok a visszajelzésekre, kritikákra. Remélem, hogy mindet el is fogadom. Ha valaki nem ért egyet velem, nem mondom, hogy nincs igaza, hogy nem ért hozzá, hogy ehhez csak én értek. Nem gondolom, hogy az igazamat meg kell védeni. Az igazság amúgy sem szorul védelemre.

    Szoktam fáradt lenni, szoktam dühös lenni, nem vagyok különleges. Voltam már nagy öröm állapotában, és voltam mélységekben. Leszek is. Használom az Én szót, találkoztam már az egómmal, és van testem, amit minden nap érzek, használok, időnként helytelenül. Szeretem a jó zenét, néha pedig úgy érzem, hogy a csendet jobban.

    Nem beszélek különleges spirituális magasságokból senkivel, de szívesen beszélgetek spirituális magasságokban lévő emberekkel. Nem sertepertélek átszellemülve a színfalak mögött. Nekem a rajongás és külsőség nem sokat jelent, viszont értékelem az eredetiséget, önállóságot. És elfogadom, hogy ez is lehet csupán külsőség.

    Nem vagyok poztitív gondolkodású, többet jelent számomra megélni az életet. Nem látom magam tanítónak, aki más mint Te vagy, emelkedettebb, szentebb, hozzértőbb. Nem vagyok győztes, karizmatikus típus: szeretek lelkesedni, és időnként zavarba jövök. Ha meghallgatsz, örülök, s ha hovább állsz, szeretettel gondolok rád.

    Szeretem megosztani Veled a "jelenlétet", s ehhez szerintem a Hahota Jóga egy nagyszerű, csodálatos módszer. Valószínűleg tőlem ez elválaszthatatlan, és valószínűleg benned is ezt látom.

    Valószínűleg legalább olyan örömmel osztom meg veled ezt a módszert, mint amilyennel Te, a reményeim szerint, befogadod és átéled!

    2017. június 8., csütörtök

    Megvilágosodás vagy megvilágosodás?

    Egyre több olyan tanítóval találkozom, akik magukat megvilágosodott mestereknek mondják, és megvilágosodás-kurzusokat tartanak. Közülük többen a történelmi buddhára hivatkoznak, vagyis arra, hogy elérték, megvalósították azt az állapotot, amit a Buddha néven ismert tanító megvalósított. Elérték ezt az állapotot öt percre, pár órára, de találkoztam olyannal, aki a beszámolója szerint három hónapig volt ebben az állapotban, amit azóta élete legcsodálatosabb időszakaként emleget.

    Szeretnék rámutatni Nektek az efféle beszámolókban rejlő legfontosabb félreértésre.

    Amikor a történelmi buddha a megvilágosodásról tanított, kifejtette, hogy maga a megvilágosodás, annak a mibenléte nem érzékeltethető teljesen pontosan egy ember - egy korlátok között gondolkodó lény - számára, mert a megvilágosodás szavakkal le nem írható, egyszerűen túlmutat az emberi elme által felfogható fogalmakon.

    Az alapvető, legfontosabb tanításának kulcspontja az, hogy aki eléri a megvilágosodást, annak számára ez a tapasztalat, élmény soha többé nem múlik el. Tehát nem egy múlandó tapasztalatról van szó! Nem arról van szó, hogy valaki átéli öt percig vagy pár óráig a megvilágosodást, majd az egész elkövetkező élete során ennek az öt percnek a megismétlését, rekonstruálását keresi!

    

    A történelmi buddha tanítása szerint a mulandó jelenségekkel szemben egyetlen olyan biztos pont van, amiben menedéket vehetünk: a megvilágosodás állapotában, azaz a tudat tiszta természetében, azaz a buddhában, ahogyan azt nevezik. De nevezhetjük bárhogyan. Ez az állapot nemcsak, hogy túlmutat minden elképzelhető örömállapoton, hanem ha egyszer eléred ezt az állapotot, akkor soha többet nem veszíted el! Nem esel vissza egy meg nem világosodott állapotba! Megszűnik minden, ami viszonylagos, eltűnnek az idő és a tér korlátai, az idő és tér kezdete és vége, eltűnik minden megkülönböztetés, minden kettősség. Nincs már hová visszaesni!

    A megvilágosodott számára csak a MOST létezik, egyszerre tudja a múltat, a jelent, a jövőt, egyszerre tudja minden lény minden gondolatát, érzését, múltját, jelenét, jövőjét - hiszen minden ő maga, itt és most. Nincs a megvilágosodott tudaton KÍVÜL más, semmi! Minden: maga a tudat. A megvilágosodott EZT tudja, ezt tapasztalja, hogy minden jelenség ILLÚZIÓ, semmi több. Minden jelenség a tudatból merül fel, és ott is válik semmivé.

    Legmélyebb gyökeréig ismeri a világmindenséget, a "lenti világokat" minden lényével és azok minden gondolatával, a "fenti világokat", minden embert és istent. Hiszen egyik sem létezik a megvilágosodott tudaton kívül! Nem léteznek számára a test fizikai korlátai, hiszen a test sem más, mint illúzió, instabil jelenség. A megvilágosodott felette áll a jelenségek világának, ott és akkor jelenik meg vagy szűnik meg, ahol akar, annyi testben, formában és olyanban, amennyiben és amilyenben akar, hiszen mindez csak tünékeny jelenség, amit maga a tudat hoz létre. Áthatol a nemtudáson. Szertefoszlik a megvilágosodásban miden, ami viszonylagos, ami múlandó, és megmarad az, ami az egyetlen állandó: a megvilágosodás, a tudat, ami határtalan, tiszta tér.

    Erről tanított a történelmi buddha, és azóta számtalan követője, értelmezője. Nem pusztán a vágytalanság, nyugalom és béke állapotáról. Nem pusztán a kényszerektől való megszabadulásról. Nem pusztán arról, hogy öt percre képes vagy címkézés nélkül észlelni a világ csodálatos jelenségeit. Annál fényévekkel többről van szó! A megvilágosodás a tradícionális tanítások szerint abszolút, tökéletes - márpedig ami múlandó és fokozható, az nem lehet abszolút.

    Amiről ezek a mai tanítók beszélnek, az csodálatos, felemelő, és az életünk problémáira napjainkban talán a legjobb, leghasználhatóbb válasz. Ezt manapság, divatos szóval mindfulnessnek nevezik. A megvilágosodásnak azonban mindez csak hangyányi és múlandó megközelítése!