2015. május 28., csütörtök

Mégegyszer a köszönésről

Egy előző bejegyzésem margójára, melyben azt írtam, hogy a köszönés, szerintem, mindenkinek a magánügye. Én három dolog miatt köszönök azoknak, akikkel találkozom, vagy épp egy liftbe szállok be: neveltetés, megszokás, baráti gesztus.

Én kihívást és egy jópofa játékot látok abban, hogy köszönök az embereknek. Kíváncsi vagyok a reakciójukra, illetve keresem az olyan, pozitív impulzusokat, mint például a mosolygósan visszaköszönő idegen emberek.



Ma reggel a Kormányablakban intéztem a SZIG megújítását, és mikor odaértem, négy ember várakozott az ajtó előtt. Hangosan, mosolyogva köszöntem nekik:

"Jó reggelt kívánok!"

Döbbenten kapták fel a fejüket, és úgy néztek rám, mint egy őrültre.

És egyikük sem köszönt vissza.

Ami az ő dolguk, az ő döntésük, az ő joguk. És nem hibáztathatom őket amiatt, hogy nem mások elvárásai szerint élik az életüket.

És egy (angol) írás a Hahotajógás üdvözlésről: katt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha építő szándékkal teszed, szólj hozzá bátran a bejegyzéshez!