2015. május 13., szerda

Köszönni... kell...?!

Egy kollégám mondta a napokban, hogy valaki nem köszönt neki a liftnél. Kérdeztem, hogy "Köszöntél, és ő nem köszönt vissza?" Azt válaszolta: "Nem, hát nem gondolod, hogy én fogok előre köszönni."

Egy másik ismerősöm a facebookon írt egy bejegyzést, miszerint milyen bunkók az embnerek, hogy nem köszönnek. És hogy a bejegyzését osszuk meg mindenkivel, mert köszönni igenis "illik", és ezek szerint őket erre nem tanították meg a szüleik.

Azt is írta, hogy ha két ember találkozik a liftnél, akkor köszönni kell egymásnak.



A köszönés, szerintem, mindenkinek a magánügye. Én három dolog miatt köszönök azoknak, akikkel találkozom, vagy épp egy liftbe szállok be: neveltetés, megszokás, baráti gesztus.

A neveltetés miatt bennem van, hogy illik köszönni, és ha mégsem köszönök, akkor neveletlennek gondolnak. Az más kérdés, hogy mindenki azt gondol, amit akar, ha nekem esetleg nem fontos az illető. Ha én nem akarok köszönni, akkor nem érdekel, hogy erről másvalaki mit gondol. Az én döntésem = az én felelősségem.

A megszokás az egy feltételes reflex, mert ugye pl. a munkahelyen az emberek többsége reflex-szerűen köszön egymásnak, akkor is, ha aznap már mondjuk negyedszerre találkoznak.

A baráti gesztus azt jelenti, hogy szeretek köszönni és mosolyogni az emberekre, mert látom és tudom, hogy bárki szívesen veszi, ha másvalaki - még ha csak egy pillanatig is - észreveszi, emberszámba veszi őt.

Nincsen ebben semmi ördöngősség, ellenben, ha emberek között élünk, még hasznos is jóban lenni az emberek világával!

De vajon mondom-e azt, hogy ha ő nem köszön előre, akkor én sem köszönök neki...? Hát, mondhatom, mert az én dolgom, de elég fura lenne. És mégis, jópár embernek ez a hozzáállása!

Vagy fogok-e egész nap azon puffogni, hogy én köszöntem valakinek a liftnél, és ő nem köszönt vissza, milyen bunkó! Nem fogok, mert én megtettem, amit akartam, ő meg nem tette meg, amit nem akart. Joga van hozzá. A legtöbbekben fel sem merül, hogy éppen elgondolkodott, vagy éppen figyelmetlen volt az illető - éppen nagyobb baja van annál, minthogy mit gondol róla az, akinek nem köszönt -, és nem pedig egyszerűen bunkó.

Történt már olyan, hogy valakire olyan sokszor köszöntem rá, hogy végül, az egyik találkozásnál visszaköszönt, és azóta is rendszeresen visszaköszön vagy rám köszön. Ez meg még egyenesen jól is esik nekem!

Szóval nem kell köszönni, mégha illik is - mindenki tegyen a saját belátása szerint. És nem ítélhetek el senkit, nem ócsárolhatom naphosszat azért, mert nem felelt meg nekem azzal, hogy nem tett meg egy dolgot, amit én elvártam volna tőle. És nem fog engem tönkre tenni, ha valaki nem köszön vissza rám. Én így látom ezt.

A Hahota Jóga gyakorlása során az egyik első gyakorlat a köszönés - szavak nélkül. Ha valaki egy mosollyal köszön nekem, nem mondhatom, hogy bunkó, csak mert nem nyitotta ki a száját.

Aki ezek után is azon puffog, hogy miért nem köszönnek egymásnak az emberek, annak nem tudok mit mondani, attól bocsánatot kérek, itt és most. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha építő szándékkal teszed, szólj hozzá bátran a bejegyzéshez!