2015. március 31., kedd

Stresszcsökkentés nevető jógával

Szeretnéd kiűzni a stresszt az életedből? Szeretnél békét és örömöt találni a kapcsolataidban? Jól jönne ehhez egy könnyen elsajátítható módszer? Akkor itt a helyed, gyere el!

Április 19-én, 11-12 óra között Hahota Klub lesz a kispesti Shanti Jógaszigeten. 

Kedves Barátom, Ismerősöm, Olvasóm! Itt az idő, hogy megismerkedj a Hahota Jógával, kortól, nemtől, vallási vagy politikai nézetedtől függetlenül! Gyere el a következő foglalkozásra! Jelentkezni az email-címemen lehet.

Miről fogsz hallani?
- Nevetésről, jókedvről, egészségről, stresszcsökkentésről.

Miről nem fogsz hallani?
- Vallásról, politikáról, világnézeti hovatartozásról, bármiféle elvárásról.

További információk a Hahota Jógáról: itt ni.

A Hahota Jóga húsz év alatt meghódította a világot. Több mint 70 országban alakultak Hahota Klubok, és többezer jógaklubban, iskolában, könyvtárban, valamint számtalan munkahelyen alkalmazzák ezt a módszert, mint a stresszcsökkentés egyik leghatásosabb és legegyszerűbb - valamint legolcsóbb - módját.

A Hahotaklub-foglalkozások mindig ingyenesek, Dr. Madan Kataria szándéka szerint, hiszen a nevetés nem jogdíjas. Ha azonban úgy érzed, szívesen támogatod a további Hahotaklub-foglalkozások létrejöttét, akkor a terembérhez való önkéntes hozzájárulást köszönettel veszi a szervező.

Mindenkit, aki szeretne nevetni, aki szeretné a mindennapokban felhalmozott stresszt csökkenteni - korra, nemre, világnézetre, vallásra, jó vagy rossz kedvre való tekintet nélkül - szeretettel várunk!



"Love, Peace and Laughter" - azaz szeretet, béke és nevetés!

2015. március 29., vasárnap

Békés jelenlét

Gyakran - valójában minden nap - látom a tömegközlekedésben utazva, hogy a fiatalok nagyon nagy része függővé vált a mobiltelefonjától. Ha egyedül utaznak, akkor szinte végig a telefonjukat nyomkodják, tökéletesen elmerülve a funkcionális használatban. Ha nem egyedül utaznak, akkor éppen beszélgetnek a társukkal, társaikkal - de közben percenként megnyomják a telefon menügombját, hogy megnézzék, nem jött-e üzenet, nem történt-e valami változás az elmúlt percek alatt.

A funkcionális használatot úgy értem, hogy nincs konkrét esemény, amire kíváncsiak: nem érdekes cikkeket olvasgatnak például, hanem a facebook-ot görgetik végeláthatatlanul, el sem olvasva a tartalmat, vagy éppen megnyitnak-becsuknak egy-egy alkalmazást, újra meg újra, mintha idegesen azt várnák, hogy "miért nem történik már valami?"

Aki az életét már a mobiltelefon - vagy a számítógép - rabságában éli, önkéntelenül is azt érzi, hogy az élet csak akkor "folyik", csak akkor "halad" előre, ha a telefon erre valamilyen tevékenységével felhívja az ember figyelmét.

Vagyis akkor, ha az ember körül a kütyük jelzik az idő múlását, a dolgok történését. Felgyorsult a világ.

Felemelő érzés néha otthon felejteni a mobiltelefont.

Felemelő érzés néha nem válaszolni az emailekre. Miért ne mondhatnám azt, hogy a hétfő, a szerda és a péntek az email-olvasó napom, s a maradék időben azokon a feladatokon dolgozom, teljes odafigyeléssel, amelyeket az említett három napon sorrendbe állítok a magam számára? - A napokban felhívott engem valaki, egyik délután, hogy nem válaszoltam az email-jére, talán nem dolgozom? Mondtam, hogy igen, éppen szabadságot vettem ki, de mikor küldte az emailt? "Ma, dél körül." - jött a válasz.

Szóval, felgyorsultak a dolgok, és az emberek nagy része számára elviselhetetlennek tűnik, ha nem kap szinte azonnal visszajelzést az életet történéseivel kapcsolatban. És ez manapság a stressz egyik legkomolyabb forrása!

Mikor volt az bármelyikünk számára, amikor egyetlen napig nem kapcsolta be a számítógépét, és a telefonját is úgy állította be, hogy csak a családja érhesse el, szükség esetén? Mikor volt az, amikor egyetlen napot úgy töltöttünk el, otthon, vagy a szabadban, hogy nem csináltunk semmi különöset, egyszerűen csal átadtuk magunkat a létezés örömének?

Nagyon fontos mindannyiunk számára ez a békés jelenlét, ennek a tiszta létezésnek a tudatosítása. Az, hogy csupán önmagunkkal legyünk együtt, bármiféle külső ingerforrás vagy elvárás nélkül. Sőt, bármiféle belső elvárás nélkül!

Egyszerűen, tegyük meg azt, hogy vonuljunk el egyedül valahova, ahol nem zavar senki, és üljünk le egy órácskára úgy, hogy csak ülünk, nézünk kifelé a fejünkből, és élvezzük a napsütést, a szellőt, a madarak hangját, a patak csobogását. 


Hangsúlyozom, hogy nem arról van szó, hogy kifekszünk napozni, és egy jót alszunk közben! Nem; itt arról van szó, hogy részt veszünk mi magunk, ebben a jelenlétben. De megtehetjük azt is, hogy otthon leülünk a fotelbe, és egy órán át csak magunkban elmélkedünk, vagy sokkal inkább csak megpróbáljuk megismerni a saját természetünket. Hogy milyen gondolatok száguldoznak a fejünkben, hogy van-e értelmük, vagy csak úgy felmerülnek bármiféle érzékelhető "haszon" nélkül.

Egyes szakemberek és jógik szerint minden embernek, minden nap, legalább egyszer fél órára le kellene feküdnie a földre, padlóra, hanyatt fekve, egy nyugodt helyen és átadni magát a semmittevés örömének. Nem alvásról beszélek, ez fontos! Az éber pihenésről van szó! Az alvás egy másik tevékenység, amire szintén szükségünk van, és amit el kell választani az éber pihenéstől.

A semmittevésre sokan úgy gondolnak - sajnos, ez társadalmi nyomás -, hogy az valamilyen elítélendő, időpocsékoló dolog, és helytelen ilyet tenni. Ha ettől tesszük függővé az életünk minőségét, hogy mások mit szólnak ahhoz, hogy mi ki akarjuk üresíteni egy kicsit az agyunkat, akkor csak a feldolgozatlan stressz hatásainak tesszük ki magunkat.

Pár ötlet eszembe jutott, mindennapi használatra:

  • Egyedül felmenni a kávézóba, meginni egy kapucsínót, és egyszerűen csak nézelődni az ablakon, mosolyogva a világra. (Rossz szemmel nézi ezt pár kolléga? Na és??)
  • Kimenni a legközelebbi parkba, leülni a padra, becsukni a szememet, és élvezni a Nap (a nagybetűs) sugarait.
  • Leülni egy közeli padra, és mosolyogva nézni a sétálgató embereket. Megfigyelni, hogy vajon mire gondolnak, vajon hova mennek - bármiféle minősítés vagy ítélkezés nélkül.
Ezek hirtelen, gyors ötletek, amelyek éppen, "csak úgy" eszembe jutottak.
  • Egy bátrabb ötlet: meghívni egy kollégát, hogy együtt kiüljünk a parkba húsz percre, és csöndben pihenni egymás mellett, csukott szemmel. Kíváncsi lennék, hányan próbálják ki ezt, és hány kolléga fogad el egy ilyen meghívást.
Szóval, a stresszt folyamatosan kell feldolgozni, napi szinten. Feltéve, ha napi szinten kitesszük magunkat neki. (Tudom, ezzel egyedül vagyok ebben a világban!) És nem akkor, egyetlen egyszer, amikor már pszichiáter segítségére van szükség.

Tegnap volt a rádióban egy beszélgetés a böjtről. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense mesélte, hogy a katolikus böjt eredetileg heti három nap volt: hétfő, szerda, péntek. Minden héten! Ez segítette a szellemi és fizikai megtisztulást, a lelki és testi egészség megtartását. Később a katolikus egyház tagjai ezt túl drasztikusnak, kényelmetlennek minősítették, így kihirdették, hogy a böjtöt egy évben egy alkalommal, egyetlen pénteki napon elég megtartani - évi 156 alkalom helyett 1 alkalommal. Valamint a böjt mibenlétén is enyhítettek: a böjt immár nem az étkezés nélküli, sok folyadékbevitellel megtartott tisztulás folyamata, hanem csupán a hús mellőzése, ami által mindenki annyit ehet, amennyit akar, kipukkadásig, és a tisztulásról már szó sem lehet.

Az egyszer vagy ritkán megtartott böjt vagy stresszkezelés csak tüneti kezelés lesz, rövidtávú és semmiképp sem eredményes hatással. Rendszeresen, természetszerűleg kell foglalkozni magunkkal, és a testi-lelki egészségünkkel.

2015. március 19., csütörtök

Düh

Sokan azt gondolják, hogy ha valaki kiegyensúlyozott ember, vagy legalábbis jógázik vagy meditál, és az önmegismerésre törekszik, az sohasem dühös. Sőt, azt gondolják, hogy az ilyen ember sohasem lehet dühös, és hitelteleníti őt az, ha kiengedi a dühét.

Nagyon nagy tévedés azt hinni, hogy egy kiegyensúlyozottságra törekvő embernek nincs joga dühösnek lenni! Természetesen nem helyes az, ha az ember állandóan dühöng, és nem lehet hozzászónli, mert alapjáratban is leharapja a másiknak a fejét. Viszont van olyan helyzet, amikor megvan az alapos oka annak, hogy valaki dühös legyen, s akkor joga van dühösnek lenni, joga van a dühét kiereszteni, és joga van ezt annak a tudomására hozni, akit ez illet.

Fontos viszont, hogy amikor ott van az ideje és a helye annak, hogy valaki dühös legyen, akkor legyen dühös teljes lényegével, élje élje meg azt a dühöt minden porcikájában, majd ha ez megtörtént, akkor engedje is el.

És ezzel együtt törekedjen arra, hogy egyre kevesebb olyan helyzetbe kerüljön, amikor nem tud az érzelmeinek parancsolni.



Az érzelmek amúgy olyanok, hogy jönnek-mennek; a hozzáállás viszont tanulható.

Ez azt jelenti, hogy ma dühös voltam, és joggal, mert ez egy olyan helyzet volt, ahol szép szóval nem értem célt. Megrendelés, kifizetés (nem kevés pénz), majd kiszállításra várás - sajnos ilyenkor a vevő van kiszolgáltatott helyzetben. Amikor azonban dühös lettem, és ezt ki is fejeztem az áruház felé - aki egymás után kétszer hazudott a kiszállítást illetően, majd pedig azt mondta, hogy ha megrendelek valamit, akkor az a dolgom, hogy nem munkába megyek, hanem otthon ülök és várom a szállítókat -, szóval meglehetősen dühös lettem, utána pikk-pakk megígértek mindent a helyzet megoldása érdekében.

És amikor az ember kidühöngte magát - remélhetően egyre ritkább az ilyen alkalom -, akkor jöjjön el egy jó kis Hahotaklub-foglalkozásra :)

2015. március 14., szombat

Névnapra

Névnapodra mit vegyek? Vegyek húzós egeret, vonatot és síneket, kék építő köveket?

Nem, már megvan mit veszek! Neked tavaszt rendelek, bodzafát és kék eget, rajta csokros felleget. Megrendelem jó előre a virágot a mezőre. Tél után a lombnyílást, betegségre gyógyulást. És ha meg lesz mind, egy napon beadom az ablakodon.

(anyukámtól kaptam)

2015. március 13., péntek

Röhögj most, mert sokára fogják oktatni, hogyan kell!

"Ha a mosoly valóban a kínokból fakad, akkor valószínűleg gyógyító hatással van ránk, hisz így védekezhetünk a fájó dolgok ellen."

Lehet természetesen minden különösebb ok nélkül is nevetni, nem kell feltétlenül komikus helyzetekbe kerülni, vagy viccet hallani hozzá. Sőt, ahogy az a Hahota Jóga esetében már ismert, a "mímelt" nevetés legalább olyan jó hatású az egészségünkre és a kedélyállapotunkra nézve, mint a komikus helyzetek által kiváltott, "természetes" nevetés.

A szakértők és tudósok a világ különböző egyetemein, egyaránt arra a felismerésre jutottak, hogy a szándékos nevetés ugyanolyan egészséges hatású, mint a természetes nevetés. Ráadásul ők úgy vélik, hogy a nevetésre még akkor is szükség lehet, ha szándékos, mert végül "igazi" hahotázásba csaphat át.

"A nevetés olyan, mint a szex: hatalmas különbség, hogy az ember csak nézi, vagy műveli is. Kívülről nézve furcsának tűnhet, de belülről igazán csodálatos." – mondja Eckart von Hirschhausen, német orvos, kutató. "Az élete során az ember elfelejt nevetni. A gyerekek még naponta négyszáz alkalommal kacagnak, a felnőttek azonban csak nagyjából hússzor, a halottak pedig már egyszer sem. A tendencia tehát egyértelműnek látszik: aki nevet, annak több ideje van hátra az életéből."

Sok-sok nevetés-tanórát kellene bevezetni ahhoz, hogy a magyarok egy igazán vidám néppé váljanak, és megfeledkezzenek a legendásnak mondott negatív hozzáállásukról. Ha ügyesen próbálkozik az ember, egyedül is menni fog a nevetés, erre vannak módszerek a Hahota Jógában is. Egyszer csak bekövetkezik az a mágikus fordulat, amikor a kacagás igazivá válik. Többek szerint már az iskolában is tanítani kellene a jókedvet, a nevetést és a pozitív hozzáállást, például a fegyelmezések, követelések, büntetések, feleltetések, osztályozások keltette bűntudat ellentételezéseként; de amíg erre várunk, legyünk autodidakták: gyakoroljunk a tükör előtt, vagy látogassunk meg egy Hahota-klubot!

2015. március 3., kedd

Stresszűző nevetés Kispesten!

Március 22-én, 11 és 12 óra között Hahota Klub lesz a kispesti Shanti Jógasziget-en.

Szeretnéd kiűzni a stresszt az életedből?
Szeretnél békét és örömöt találni a kapcsolataidban?
Jól jönne ehhez egy könnyen elsajátítható módszer?

Akkor itt a helyed, gyere el egy Hahota Klub foglalkozásra!

Mindenkit, aki szeretne nevetni, aki szeretné a mindennapokban felhalmozott stresszt csökkenteni - korra, nemre, világnézetre, vallásra, jó vagy rossz kedvre való tekintet nélkül - szeretettel várunk!




Miről fogsz hallani?
- Nevetésről, jókedvről, egészségről, stresszcsökkentésről.

Miről nem fogsz hallani?
- Vallásról, politikáról, világnézeti hovatartozásról, bármiféle elvárásról.

További információk a Hahota Jógáról: itt ni.

"Love, Peace and Laughter" - azaz szeretet, béke és nevetés!

2015. március 2., hétfő

A tojás - novella

Számtalan információnk van a halál utáni újraszületésről, tapasztalatok, beszámolók és gyakorlati tudás formájában. Egyáltalán nincs viszont tapasztalatunk arról, hogy esetleg a halállal minden véget ér, és hogy nincs halál utáni újraszületés. Nem ismerünk egyetlen ilyen tapasztalatot és beszámolót sem.

Az emberek, többségében, az előzőt, a tapasztalatot utasítják el, és az utóbbit, a feltételezést tartják kétségkívül igaznak. Ki-ki a maga hite szerint. Vagy ezt fogadom el, vagy azt - ez a személyes magánügyem.

Sokak erőfeszítésével ellentétben, én aztz gondolom, hogy nem kell igazságot tenni: mindenkinek a maga igazsága a mérvadó.

Megosztok egy novellát, ami ezt a kérdést fogalmazza meg. Olvassátok szeretettel.


Épp hazafelé tartottál, amikor meghaltál. Autóbaleset történt. Nem annyira különös, mégis végzetes baleset. Magad mögött hagytál egy feleséget és két gyereket. Fájdalommentes halálod volt. A mentősök mindent elkövettek, hogy megmentsenek, de mindhiába. A tested olyan sérüléseket szenvedett, hogy jobb is volt így, elhiheted nekem.

"Mi... mi történt?" - kérdezted. "Hol vagyok?"
"Meghaltál" - közöltem tárgyilagosan. Nem volt értelme a finomkodó szavaknak.
"Volt ott egy... egy teherautó, ami megcsúszott..."
"Ja" - mondtam én.
"Meg... meghaltam?"
"Igen. De ne érezd magad rosszul emiatt. Az emberek meghalnak" - válaszoltam.

Körbenéztél. A semmi vett körül. Csak te és én voltunk ott.

"Mi ez a hely?" - kérdezted. "Ez lenne a túlvilág?"
"Többé kevésbé" - válaszoltam.
"Te lennél Isten?" - kérdezted.
"Aha." - feleltem. "Én lennék Isten."
"A gyerekeim... a feleségem..."
"Mi van velük?"
"Velük minden rendben lesz?"
"Ez igen!" - szóltam. "Csak most haltál meg, de a legfőbb gondod a családod. Ez jó dolog."

Lenyűgözve néztél rám. Talán nem úgy néztem ki, mint ahogy Istent elképzelted. Úgy néztem ki, akár egy átlagos ember. Vagy esetleg, nő. Talán egy homályos körvonalú alak voltam csupán. Mindenesetre inkább hasonlítottam egy gimnáziumi nyelvtantanárra, mint a mindenhatóra.

"Ne aggódj." - mondtam. "Minden rendben lesz. A gyermekeid szemében mindig a tökéletes apa képében fogsz tündökölni. Nem volt idejük megvető érzelmeket táplálniuk irántad. A feleséged kívülről sírni fog, de legbelül titkon megkönnyebbül majd. Az igazat megvallva, a házasságod már szétesőben volt, de ha ez vigasztal, a feleségednek nagy lelkiismeret-furdalása lesz a megkönnyebbülés miatt."

"Ó!" - mondtad. "És most mi fog történni? Megyek a mennyországba vagy a pokolba vagy valahová?"
"Egyikbe sem" - feleltem. "Reinkarnálódni fogsz."
"Á..." - mondtad. "Szóval mégis a hinduknak volt igaza?"
"Minden vallásnak igaza volt a maga módján." - válaszoltam. "Sétálj egyet velem."

Követtél, ahogy átléptünk az ürességen.

"Hová megyünk?" - kérdezted.
"Valójában sehová." - mondtam. "Csak jó sétálni, miközben beszélgetünk."
"De akkor most mi a lényeg?" - kérdezted. "Amikor majd újra megszületek, csak egy üres lap leszek, nemde? Egy kisbaba. Az összes eddigi élményem, tapasztalatom és a tettek, amiket ebben az életemben elkövettem, már nem fognak számítani?"
"Ez nem egészen így van." - válaszoltam. "Benned van minden tudás és tapasztalat, amelyeket az eddigi életeid során megszereztél. Csak most épp nem emlékszel rájuk."


Megálltam, és a válladra tettem a kezem: "A lelked sokkal nagyszerűbb, gyönyörűbb és hatalmasabb, mint ahogy el tudod képzelni. Az emberi elme csak egy parányi részét tartalmazza annak, ami te vagy. Olyan ez, mint amikor beledugod az ujjad egy csésze vízbe, hogy megnézd, hideg-e vagy meleg. Egy apró részed teszed csak be a csészébe, de amikor kihúzod az ujjad, már meg is szereztél minden tapasztalatot, amit a víz magában hordozott. Egyetlen testben voltál az elmúlt negyvennyolc évben, vagyis még nem volt alkalmad kiteljesedni, átélni és átérezni mérhetetlen tudatod hátramaradt régióit. Ha elég sokáig lógunk itt együtt, idővel elkezdesz emlékezni mindenre. De nincs sok értelme, hogy ezt megtedd két élet között."

"Mégis hányszor születtem akkor újjá ezidáig?
"Ó, sokszor. Sőt, rengetegszer. Megannyi különböző életben." - mondtam.
"Ezúttal pedig egy kínai parasztlány leszel, Krisztus után 540-ben."

"Várj, mi van?" - dadogtad. "Vissza fogsz küldeni az időben?"
"Hát igen, gyakorlatilag. Az idő, ahogy te ismered, csak a ti univerzumotokban létezik. A dolgok máshogy mennek ott, ahonnan én jövök."
"Honnan jöttél?" - kérdezted.
"Ó, persze." - magyaráztam. "Én is jöttem valahonnan. Máshonnan. És ott még több ilyen is van, mint én. Tudom, hogy szeretnéd tudni, milyen is ott, de őszintén szólva nem értenéd meg."
"Ó" - sóhajtottál kissé kiábrándultan. "De várj csak! Ha különböző helyeken születek újjá az időben, akkor elvileg találkozhatok is magammal egy bizonyos pontban."
"Persze. Ez állandóan megtörténik. Mindkét élet csak a saját élettartamával van tisztában, és ilyenkor természetesen nem is tudjátok, hogy valójában mi történik."
"De akkor mi az értelme az egésznek?"

"Komolyan?" - kérdeztem. "Most komolyan azt akarod tudni, hogy mi az élet értelme? Nem túl általános ez egy kicsit?"
"Hát, elég ésszerű kérdésnek tűnik." - védekeztél.
Ekkor mélyen a szemedbe néztem: "Az Élet Értelme, az ok, amiért létrehoztam ezt az egész univerzumot az, hogy te fejlődhess."

"Úgy érted, az emberiség? Azt szeretnéd, hogy mi fejlődjünk?"
"Nem, csak te! Az egész univerzumot csakis miattad hoztam létre. Minden élettel nősz, fejlődsz és kiteljesedsz, hogy idővel egy nagyobb és magasabb értelem válljon belőled."
"Hogyhogy csak miattam? És mi van a többiekkel?"
"Nincsenek többiek." - feleltem. "Ebben az univerzumban csak te és én vagyunk."

Nagyokat pislogtál rám. "De a többi ember a Földön..."
"Mind te vagy! Azok mind a te különböző inkarnációid."
"Várj! Azt akarod mondani, hogy én vagyok mindenki?"
"Kezded már érteni" - mondtam, miközben elismerően megveregettem a hátad.
"Én lennék minden emberi lény, aki valaha élt?"
"És mindenki, aki valaha élni fog, igen."
"Én volnék Abraham Lincoln?"
"És te vagy John Wilkes Booth is, aki meggyilkolta." - tettem hozzá.
"Én vagyok Hitler?" - kérdezted döbbenten.
"És te vagy az a rengeteg ember is, akiket megölt."
"Én vagyok Jézus?"
"És az összes követője."

Ekkor elhallgattál.

"Minden alkalommal, amikor hibáztatsz valakit, magadat hibáztatod." - mondtam. "Ugyanúgy, minden egyes jó cselekedet, amit elkövetsz, olyan, mintha saját magaddal tennéd. Minden egyes örömteli vagy szomorú pillanat, amit valaha megtapasztaltak, vagy a jövőben fognak, azt mind te magad élted át."

Elgondolkodtál egy időre.

"Miért?" - kérdezted. "Mi végre ez az egész?"
"Azért, mert egyszer majd te is olyanná válsz, mint én. Azért, mert te is az vagy, ami én is. Egy vagy te is az én fajomból. A gyermekem vagy."
"Hohó!" - szóltál döbbenten. "Azt akarod mondani, hogy én is egy isten volnék?"
"Nem. Még nem. Egyelőre egy magzat vagy. Még növésben vagy. Amikor majd idővel megéltél minden egyes emberi életet, készen fogsz állni, hogy megszüless."
"Szóval az egész univerzum csak egy...
"...egy tojás" - válaszoltam. "És most itt az ideje, hogy továbblépj a következő életedbe."

És utadra engedtelek.

(írta: Andy Weir)