2014. november 28., péntek

Hahota Jóga Kispesten!

December 14-én, 11-12 óra között Hahota Jóga foglalkozás lesz a kispesti Shanti Jógasziget-ben.

Mindenkit, aki szeretne nevetni, aki szeretné a mindennapokban felhalmozott stresszt csökkenteni - korra, nemre, világnézetre, vallásra, jó vagy rossz kedvre való tekintet nélkül - szeretettel várunk!



A gyakorlatok hétköznapi, sportos viseletben elvégezhetőek, semmi egyébre nincs szükség.

További információk a Hahota Jógáról: itt ni.

Love, Peace and Laughter, azaz szeretet, béke és nevetés!

2014. november 26., szerda

Lehet hit nélkül élni?

A közösségi oldalon egy ismerősöm sokszor megosztja a gondolatait azzal kapcsolatban, hogy hit nélkül élni nem lehet. Ha elolvasom az írásait, azt látom, hogy számára a hit a keresztény tanításokban való hitet jelenti, de azt is látom, hogy ő a hit fogalmának másféle jelentését vagy megközelítését nem ismeri és nem is fogadja el.

Számomra a hit azt jelenti, hogy hiszek abban, hogy az erőfeszítéseim célhoz érnek, s a kívánt eredményt hozzák el a számomra. Nem vak hitről van szó, hiszen hihetnék abban is, hogy az ötödik emeletről kilépve körbe tudom repülni a háztömböt, majd visszalépek az ablakon át a szobába. Hihetnék abban is, hogy amire azt mondják, hogy az a helyes, akkor az mindenképpen a megkérdőjelezhetetlen, helyes tény, s másban nem illik hinni, vagy esetleg még bűn is. Nem, én abban hiszek, hogy amit megfelelően kivitelezek, az a megfelelő módon be fog következni.

Abban, hogy az azért következik be, mert egy fölöttem álló, mindenható hatalom azt akarja, hogy bekövetkezzen - függetlenül attól, hogy én mit teszek meg ezért - abban nem hiszek.


Tudom, sokan valamilyen rajtuk kívül álló hatalomtól várják a mindennapi megoldásokat, de tudhatja-e bármelyikük bizonyosan, hogy cselekedete eléri-e célját, hogy az a hatalom úgy fog a dolgok felett dönteni, kedve szerint, hogy a szándékunk beteljesül? Ha pedig nem tudhatjuk ezt, van-e még értelme gyakorolni, tanulni, fejlődni, mikor úgyis egy tőlünk független döntés tesz majd pontot a folyamat végére?

Én hittel élő ember vagyok, mert hiszek önmagamban, hiszek az embertársaimban, és főleg hiszek a világegyetem bizonyítható és megtapasztalható törvényében, az ok és okozat törvényében, ami a bizonyosságon, a tapasztaláson alapul.

Én az én hitemet a magaménak mondom, és nem kívánom bárki másra ráerőltetni. És nem is magyarázkodom miatta. Nem kell magyarázkodnom miatta. Senkinek sem kell magyarázkodnia a maga hite miatt. Elfogadom, hogy mindenki azt hisz, amit csak akar. És nem is beszélek róla, hiszen rám tartozik. A hit csodálatos dolog!

Visszatérve a kérdésre, miért indulnék el a munkahelyemre, ha nem hiszek benne, hogy oda is érek vagy érhetek? Minek tanulnék a vizsgára, ha nem hiszek benne, hogy sikerülhet? Ha az embernek nincs hite, akkor nincs motivációja, mozgatóereje a szándékainak, úgy pedig végül a szándékok is semmivé válnak.

Igen, el lehet ezzel jutni az egykedvűség állapotához, de akkor megjelenik egy újabb kérdés: vajon ebben a mai, modern világban, ahol milliószor tehetünk építő hatású cselekedeteket az embertársainkért, helyes-e a szent együgyűségben, békés egykedvűségben, csak magunkért élni? Helyes-e, ha egyedül nevetek, és a nevetés örömét nem osztom meg másokkal?

2014. november 16., vasárnap

Hahota Jóga workshop

Tudtad, hogy akkor is tudsz nevetni, amikor egyáltalán nincs kedved hozzá és amikor nem vagy éppen boldog? És ehhez nem kell különleges humorérzék, sőt, lehet nevetni ok nélkül is – a Hahota Jóga módszerével!

Aktuálisan nem egy Hahota Klubról adok hírt, hanem olyan valamiről, ami egy kicsit más és több: Hahota Jóga workshopot szervezünk az ASRAM Jógaközpont pesti stúdijában Pongó Krisztina és Erszény Krisztián, Hahota Jóga nevetés-vezetőkkel! Jelentkezni személyesen vagy a recepció elérhetőségein lehet: Tel: 20/257-6151, email: asram.pest@gmail.com

További információk és leírás: http://www.jogakozpont.hu/joga/workshop_hahota.html

Gyere el velünk az ASRAM Jógaközpontba és nevessünk együtt!

ASRAM Iroda
1/780-6245 (hétköznap 10-18:00-ig)

Számlaszám:
Yoga Room Kft.
11600006-00000000-64631170

2014. november 6., csütörtök

Miért cipeled a múltat?

Az emberi elme gyakran nem hajlandó szélnek ereszteni, letenni a múltat. A két zen szerzetes, Tanzan és Ekido története, akik olyan úton lépkedtek, amely a heves esőzések hatására rendkívül sárossá vált, éppen ezt a szokásunkat mutatja meg, a zen koanok bölcsességével.

Egy falu közelében a két szerzetes találkozott egy fiatalasszonnyal, aki éppen az úton próbált átkelni. A sár, ami az utat borította, olyan mély volt, hogy az tönkretette volna a fiatalasszony selyemkimonóját. Tanzan habozás nélkül a karjaiba kapta a hölgyet, és átvitte az út másik oldalára.


A szerzetesek csendesen folytaták útjukat, de órákkal később, amikor már közeledtek a számukra szállásul szolgáló templomhoz, Ekido nem tudta tovább türtőztetni magát, és hirtelen kifakadt:

- Tanzan, miért cipelted azt a lányt az úton!? Nekünk szerzeteseknek nem szabadna ilyesmit tennünk!

- Azt a lányt én már több órája letettem - felelte Tanzan. - De te, te miért cipeled még mindig?

2014. november 4., kedd

Mit jelent a nevetésterápia?

Az elmúlt évtizedekben végzett tudományos kutatások bebizonyították, hogy a beteg ember teljes felépülésében, illetve betegsége kezelésében rendkívül nagy szerepet játszik a jókedv, a nevetés. Nem csak a betegség kiváltotta feszültséget oldja, hanem a neurohormonális rendszeren keresztül az immunrendszert is stimulálja.

A nevetés és a jókedv előnye sok szerrel szemben az azonnali pozitív hatása. A nevetéskor a keringési rendszer is "felpörög", a légzés felgyorsul, több oxigén jut be, és több széndioxid távozik. Az izmokban felgyorsul az anyagcsere, és nemcsak a vázizmok, de a szívizom is jobban dolgozik. Jókedv hatására megnő a vérben a szervezet saját boldogsághormonjának, az endorfinnak a szintje is. A humor pozitív hatása nemcsak egészséges embereknél fontos, de sok ember gyógyulását is megkönnyítheti. Egyes nevetési technikákat már gyógyításra is használnak, mert hatásos fájdalomcsillapító és feszültségoldó is egyben.


"A nevetés kétféle módon van hatással az immunrendszerre: növekszik a vérben áramló antitestek koncentrációja, és növekszik a vérben keringő fehérvérsejt-koncentráció is, mely fehérvérsejteknek fontos szerepük van az idegen fehérjék "kiszűrésében". E változások hatására megnő a szervezet ellenálló képessége a fertőzésekkel szemben. Ez nem azt jelenti, hogy nem fertőződhetünk meg, de megnő az ellenállás, csökken a fertőzések veszélye." (Hunter Adams: Egy kis humorológia)

"A nevetésterápia olyan kiegészítő terápia, mely a kórházi személyzetnek és a sokszor kétségbeesett, szorongó szülőknek is jót tesz. A humor a fájdalmunkat nem mulasztja el, szenvedésünket viszont azáltal képes csökkenteni, hogy a kezünkbe adja az irányítást egy olyan helyzetben, ami felett látszólag nincsen hatalmunk." (Allen Klein: A humor gyógyító ereje)

(forrás: www.bohocdokik.hu)

2014. november 3., hétfő

Könnyebb megnevettetni háromszáz embert, mint egy beteg gyereket

Lala bohóc, azaz Dr. Lala, az egykori tévésztár, gazdagon készülhetne nyugdíjas éveire valahol nyugaton, de nem ezt teszi. Itthon maradt Magyarországon, s ezt élete legjobb döntésének tartja. Tizennyolc éve foglalkozik beteg gyerekekkel, és a fizetsége a gyerekek mosolya. Robin Williams mutatta meg neki az utat, Patc Adams Történetén keresztül.

"Svájc után újra kellett mindent kezdeni. Elfelejtettek minket, hat évig haknikból éltünk. Azután, kilencvenhatban, egy osztrák alapítvány bohócokat keresett kórházakba. Ők kicsit mást gondoltak erről a feladatról, mint én, de dolgoztam velük pár évet. Majd amikor kilencvennyolcban megnéztem Robin Williams főszereplésével a Patch Adams című filmet, akkor biztos voltam benne, hogy ez az én utam. Ezt és így akarom csinálni."


Dr. Lala szívbemarkoló történeteket mesél, többek között arról is, hogy miért állt egyszer alsógatyában a Ferihegyi Repülőtéren: "Könnyebb megnevettetni 300 embert, mint egy beteg gyereket"

2014. november 1., szombat

Békében önmagaddal

"Akkor vagy igazán békében önmagaddal, amikor már nem akarsz elmagyarázni, megértetni senkivel semmit. Sőt, magadnak sem keresel kifogásokat. Csak döntesz, közölsz, és mész az úton.

Ha értenek, és életed egy szakaszán elkísér valaki az utadon, akkor megéled az együttlét minden pillanatát, de nem válsz függővé tőle. Kész vagy bármikor elengedni, mint mindent, ami nem Te vagy.

Ha nem értenek, és egyedül vagy, akkor sem zárulsz be, csak elfogadod, hogy egy olyan szakaszon mész keresztül, amit csak egyedül tehetsz meg. Tudod, hogy mint minden, ez is elmúlik egyszer."