2014. október 6., hétfő

Óvakodj a boldogságvámpíroktól!

Ezt az írást nem én követtem el, hanem egy általam kedvelt blogger, Anni aki a www.napiboldogsag.com blogon publikálta. Annak, hogy egy az egyben ide másolom, az az oka, hogy minden sora kincset ér. Szeretettel ajánlom a figyelmedbe.

Észrevetted már, hogy az embereket rend szerint sorolhatod „boldog” vagy „boldogtalan” kategóriába, attól függően, hogy általánosságban milyen a hozzáállásuk az élethez?

Ez alatt most nem azt értem, hogy valójában mennyire boldogok egy adott pillanatban, illetve általában.

Inkább úgy értem, hogy miként kezelik a felmerülő problémákat, mennyire tudnak „boldogulni”, mennyire képesek annak örülni, amijük van. A legtöbb esetben ez a boldogságszint összecseng azzal, hogy az illető mennyire optimista vagy pesszimista beállítottságú.

Az egyszer biztos, hogy boldog emberek társaságában lenni sokkal szórakoztatóbb és felemelőbb, mint boldogtalanokéban. Utóbbiak hajlamosak saját „nyomorukat” a másikra kivetíteni, és a körülöttük levőket is minél lejjebb húzni az elégedetlenség, a panaszkodás, a rosszkedv ingoványába.

Lehet, hogy a vidám, mindig elégedett emberek sokakat idegesítenek, de vonzzák is egyben az embert.

Hogy miért? A válasz erre nagyon egyszerű. Mert több bennük az energia, az életvidámság, a jókedv, a bizakodás és a lelkesedés. A legtöbben irigylik őket, és azt kívánják, bárcsak bennük is lenne erő ahhoz, hogy minden napot bizakodva, jókedvűen kezdjenek el.

Ezek az emberek fel merik vállalni, hogy jól érzik magukat, de persze sokat tesznek is érte, hogy így legyen. Ha erre az a válaszod, hogy „Könnyű neki…”, akkor hidd el nekem, hogy sokkal több energia boldognak, pozitívnak lenni, mint negatívnak és megkeseredettnek. Ez tény – még akkor is, ha a „boldogtalanok” ezt nem így látják. (Ezen minden nap „dolgozni” kell, még akkor is, ha az ember legszívesebben pont ellenkezőleg tenne.)



Tegyük fel, hogy a „boldog” kategóriába tartozol, vagy legalábbis mindent meg szeretnél tenni érte, hogy az legyél.

Próbálsz pozitívan állni az élethez és annak kisebb nagyobb bökkenőihez, s tudatában vagy annak, hogy ha jól akarod érezni magad, akkor úgy is kell tenned.

Ekkor jönnek azok a boldogságvámpírok, akik mintha nem látnának más életcélt maguk előtt, mint hogy mások napját megkeserítsék. Elégedetlenek a világgal, de leginkább önmagukkal, és az ebből fakadó frusztrációt másokra vetítik ki.

Mintha nem tudnának mást csinálni, csak panaszkodni, kritizálni, pletykálni, tekintet nélkül arra, hogy milyen helyzetben vannak (nem kell ahhoz nagyon rossz anyagi vagy egészségügyi helyzetben lenni, hogy valaki panaszkodjon – sokan boldogan ellennének ezeknek a boldogságvámpíroknak az adottságaival!).

Ha még „lejjebb süllyedünk” egy szinttel, akkor találkozhatunk olyan boldogságvámpírokkal is, akik udvariatlanok vagy kegyetlenek, mások kárában lelik örömüket, szeretnek mindenkit zavarba hozni, szekálni és/vagy ledorongolni. Ezeknek az embereknek is nagy problémájuk van saját magukkal. Ebből kifolyólag szeretnék, ha más sem érezné jól magát a bőrében.

Az a legrosszabb, hogy ezek a boldogságvámpírok nemcsak megkeserítik az ember napját, hanem még rá is ragasztják az emberre a negatív hozzáállásukat. Sokszor azon kapom magam, hogy az ő jelenlétükben én is hajlamosabb vagyok a panaszkodásra, a kesergésre – mintha csak szégyellném, hogy nekem nincs okom panaszra.

Volt nekem egyszer egy ilyen kollégám. Soha senkivel nem volt gondom a munkahelyeimen – erre közvetlen munkatársnak kaptam egy boldogságvámpírt. Akkor erre még nem jöttem rá.

Csak azt vettem észre magamon, hogy azon stresszelek, mikor kell vele megbeszélésre mennem, együtt dolgoznom. Nagyon szeretett kritizálni, burkoltan bántani – nemcsak engem, hanem másokat is. Egyértelmű volt, hogy szakmai szinten tökéletesen rendben van vele minden – viszont az emberekkel való kommunikáció, a kedvesség finoman szólva sem volt az erőssége.

Voltak olyan napok, amikor szorongva mentem be az irodába, mert már előre féltem attól, hogy mit kifogásol majd a munkámon, és mindezt hogyan hozza majd a tudtomra. Bárcsak akkor tisztában lettem volna az alábbi szabályokkal! Talán akkor könnyebb lett volna magasról tenni az egészre…

Amennyiben teheted, kerüld a boldogságvámpírokat! Ha viszont ez nem lehetséges (mint pl. az én esetemben), különféle tudatos lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az embert ne befolyásolják negatívan, és/vagy ne húzzák föl feleslegesen.

Gretchen Rubin tanácsai erre az esetre a következők:

Ne maradj kettesben a boldogságvámpírral, mert mások jelenléte a legtöbb esetben csökkenti negativitásának fokát. Azaz sok pozitív vagy legalábbis semleges ember jelenlétében nem mer olyan negatívan viselkedni, vagy legalábbis öntudatlanul is „visszavesz”.

Ha lehetséges, kommunikálj vele e-mailen. Sokkal könnyebb a saját érzelmeidet is letisztázni és egy kicsit lenyugodni, majd utána hideg fejjel választ adni, mint személyesen, mikor egy kritikus vagy gonosz megjegyzés célba talál. Így neki is kevesebb lehetősége lesz a negatív arzenál felhasználására, „csak” a megfogalmazással tud operálni.

Ne veszítsd el a humorérzéked. Szinte bármilyen kellemetlen helyzetet megoldhat a humor, ezért fontos, hogy próbáld könnyedén venni a néha nagyon utálatos helyzeteket is. (Bármennyire is tudom, hogy ez igaz, engem mindig cserben hagy a humorérzékem a kritikus szitukban… Csodálom azokat, akik megőrzik a hidegvérüket, és ilyenkor viccelődni tudnak!)

Ahelyett, hogy ellentmondanál a negatív kijelentéseknek, vedd tudomásul őket, majd lépj tovább. Azaz ne kezdj vitatkozni a boldogságvámpírral, mert soknak pont ez a célja. Ha valamit nagyon negatívan kommentál, akkor fogadd el az álláspontját, esetleg jegyezd meg tényszerűen (ha muszáj), hogy mi a Te véleményed, de ne nyiss hosszadalmas vitát.

Ne add be a derekad. Sokkal hajlamosabb az ember panaszkodásra és rosszindulatú pletykára, ha a beszélgetőtársa is így tesz.

De próbálj meg nem lesüllyedni a boldogságvámpír szintjére, és ne feledd, hogy Te mit határoztál el! Hogy pozitívan állsz a dolgokhoz, és nem beszélsz ki másokat a hátuk mögött – akkor tarts is ki az elhatározásod mellett!

Végül a legfontosabb: törődj a magad dolgával. Az ember sokszor nagyon szeretné a boldogságvámpírt felvidítani, jobb belátásra bírni, de hidd el, nem Te leszel az, aki megváltoztatod az élethez való hozzáállását.

Te saját magadat tudod boldoggá tenni, ezzel pedig ő is ugyanígy van. Hiába próbálod megvigasztalni, meggyőzni arról, hogy a világ szép, ha ő erről nem akar tudomást venni.

Ezen kívül még egy fontos tanácsot tudnék hozzátenni a föntiekhez. Lásd a boldogságvámpír jó oldalát is! Hogy ez alatt mit értek?

Ne csak arra koncentrálj, hogy állandóan pesszimista a hangulata, vagy hogy mások háta mögött pletykál, netalántán mindennek a rossz oldalát világítja meg. Azt is lásd meg benne, hogy mik a pozitív tulajdonságai.

Ezzel a stratégiával elérheted, hogy ne csak rossz színben tűnjön föl egy ember a szemedben – hogy meglásd a jót benne még akkor is, ha egyéb tulajdonságai nagyon idegesítenek. Ha ezt a tanácsot megfogadod, akkor a saját helyzetedet könnyíted meg. Ugyanis mindjárt nem érzed majd olyan rosszul magad a társaságában.

Ebben az esetben is érvényes a mondás, hogy minden hozzáállás, illetve nézőpont kérdése. Ne hagyd, hogy kizárólag egy egyoldalú kép éljen benned arról a bizonyos emberről!

Igen megszívlelendőek a fönti tanácsok – és ha tudatosan teszel azért, hogy ezek az emberek ne vegyék el a Te életkedvedet is, akkor biztos vagyok benne, hogy már egy lépéssel közelebb kerültél ahhoz, hogy pozitívan, boldogan élhesd a mindennapjaidat! :)

Te még milyen stratégiákat vetsz be a boldogságvámpírok ellen?

(forrás:www.napiboldogsag.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha építő szándékkal teszed, szólj hozzá bátran a bejegyzéshez!