2014. február 19., szerda

Ima vagy fohász

Egy buddhizmussal kapcsolatos könyvben olvastam az imádkozásról, és ezzel összefüggésben szeretném pontosítani a fenti fogalmakat.

Az imádkozás az istenhitek velejárója, ahol az üdvözítő tevékenységek fontos része az istenség imádata. Imádkozás során azzal vagyunk elfoglalva, hogy kifejezzük az istenség felé azt, hogy mennyire imádjuk őt. Az istenhívő vallásoknak kiemelten fontos, alapvető elve az, hogy imádnunk kell a mindenhatót, mert jutalmaz és büntet, s nem szabad kételkednünk a tökéleteségében és imádnivaló személyiségében.

A természetvallásokban nem foglalkozunk bárkinek vagy bárminek az imádatával, hanem igyekszünk harmóniába kerülni a tágabb értelemben vett természet működésével, igyekszünk annak építő részévé válni, és igyekszünk megvalósítani önmagunkban is ezt az áramlást. Eggyévválunk a természettel, a világegyetemmel, működésünk nem különbözik a világegyetem működésétől. Nem kell imádni semmit és senkit, esetleg lehet szeretni és nagyra becsülni olyan példaképeket, akik már elérték azt, amit mi is szeretnénk elérni.

Például a buddhizmus nem istenhit, és valójában nem is vallás, bár napjainkban aképpen ismerjük. Nyilván része az, hogy "azt valljuk, hogy... a gyakorlás elvezet a célhoz...", és része az eszménykép is - mégis, elsősorban a megismerés és a megvalósítás gyakorlatáról van szó, jógáról, ami meghagyja az egyén szabadságát, és figyelmeztet rá, hogy tartózkodjunk bárkinek vagy bárminek az imádatától. Hozzá kell tennem, hogy a "szervezett buddhista vallás" látható jelei között mégiscsak felfedezhetjük a buddha imádatát - de a valódi buddhista gyakorlás nem erről szól, hanem egy igazán gyakorlati megközelítés, ami a valós életre vonatkozik. A buddhizmus egyébként nem korlátozza a tiszteletét a buddhista mesterekre, hanem pl. Jézust, Máriát és általában a többi vallás tanítóit, prófétáit is tiszteli. A buddhizmus tehát nem vallás, hanem belső ösvény, egy szellemi út, a megtapasztalás ösvénye. A buddhisták fohászkodnak, erőért és támogatásért, ami a tudati állapotok pszichológiai szempontból is alátámasztható egyik üzemanyagát jelenti. És az is fontos, hogy a legfontosabb különbség az jóga vallási és buddhista felfogása között, hogy míg az indiai jóga az istenség tökéletes, örömteli szolgálatát tűzi ki végső célként, addig a buddhista módszerek a megvilágosodást – többek között az isteneken való felülemelkedést is –, vagyis a tökéletes megvalósítást célozzák meg.

A buddha ugyanis nem egy konkrét személy, hanem egy tudatállapot, a tökéletes tisztaság és megvalósítás állapota, ami túlmutat isteneken és ördögökön. A Történelmi Buddhát pedig, aki egy konkrét személy, egy tanító volt, egyáltalán nem kell imádni, mert nem jutalmaz és nem büntet, ellenben megvalósította a gyakorlók által kívánt állapotot, és megmutatta az emebereknek, hogy hogyan érhetik el ezt a megvalósítást ők maguk is. Majd hozzátette:

"Ne azért higgyetek a szavaimnak, mert mindezt egy buddha mondta, hanem jól vizsgáljátok meg, ellenőrizzétek őket, s akkor fogadjátok el, ha tényleg működik. Legyetek önmagatok fénye!"

A buddhát tehát, mint vágyott célt, vagy mint egy személyt, akiről példát vehetünk, lehet szeretni és nagyra becsülni, lehet példaképként nézni rá, de nem kell vakon hinni benne, és egyáltalán nem kell őt imádni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha építő szándékkal teszed, szólj hozzá bátran a bejegyzéshez!